Medisign Hungary Kft.

Dazi-Medic

A Medisign Hungary Kft.-t 2018-ban azzal a céllal alapítottuk, hogy elérhetővé tegyük a magyar és európai orvosok számára a lehető legjobb alapanyagokat és eszközöket az esztétikai kezelésekhez. Meglátásunk szerint Magyarországon eddig nem létezett olyan online értékesítési felület, ahonnan az orvosok folyamatosan, széles termékkínálatból tudtak online vásárolni. Ezt a piaci rést kihasználva indítottuk el webshopunkat.

Cégünk főként az öregedésgátló és bőrfiatalító esztétikai gyógyászati termékekre szakosodott, de egyúttal a dániai Cortrium C3+ holter EKG készülék hazai képviselője is.

Fontos számunkra, hogy lépést tartsunk a szakma fejlődésével, figyelemmel kísérjük az új eljárásokat, alapanyagokat, új technológiákat és azok felhasználási lehetőségeit.

Kizárólag olyan gyártókkal vagyunk kapcsolatban, akik elkötelezettek az innovatív megoldások mellett, ugyanakkor megfelelnek a legszigorúbb biztonsági elősírásoknak és hatékonysági követelményeknek.

Küldetésünk

Elkötelezettek vagyunk az innovatív termékek forgalmazása mellett a korrekciós és esztétikai alkalmazások, valamint a kardiológia területén egyaránt. Célunk, hogy a szakemberekhez a lehető legmagasabb minőségű és hatékonyságú termékek széles palettáját tudjuk „házhoz” vinni.

Amit csinálunk

A kozmetikai termékeink forgalmazása során arra koncentrálunk, hogy csak magas színvonalú, innovatív orvosi megoldásokat kínáljunk, amelyek látható eredményeket és hosszú távú megoldásokat eredményeznek. Szorosan együttműködünk esztétikai orvosokkal, dermatológusokkal, dermatológiai klinikákkal és más egészségügyi szakemberekkel, hogy megértsük az ő és pácienseik igényeit. Ezáltal olyan releváns termékeket keresünk Koreában, amelyek megoldásokat kínálnak a különféle bőrproblémákra, esztétikai kezelésekre, öregedésgátlásra.

Cégünk sikerének kulcsát elsősorban a koreai gyártók képzett mérnökei jelentik, akik nap, mint nap új termékeket fejlesztenek ki. Folyamatosan fejlesztik a formulázási és a gyártási technológiát, új képleteket fejlesztenek innovatív termékek létrehozására. Kutatásaik prioritása az esztétikai orvoslás és a kozmetológia területe. Különös figyelmet fordítanak a hialuronsav termékekre. K + F központjaik vezető tudósokból állnak, akik a molekuláris és sejtbiológia, valamint a kémia területén működnek. Különböző szférák szakemberei kutatják a bőrtípusokat, a bőr állapotának változásait és az öregedés folyamatát. A termékek fejlesztésének átfogó megközelítése lehetővé teszi, hogy ezek a termékek vezető szerepet töltsenek be a szépségiparban.

Kizárólagos forgalmazóként az egyik legnagyobb koreai kozmetikai termékek gyártójával, a Medisign Company-val karöltve szolgáljuk ki az európai piacot.

Az esztétikai termékek mellett cégünk a dániai  Cortrium ApS partnereként a Cortrium C3+ EKG holter készülékek hazai forgalmazója.

A Cortrium C3+ EKG holter a világon az egyetlen vezeték nélküli és egyben a legkisebb holter, mely ezen felül számos egyéb egyedülálló szolgáltatással is rendelkezik.

A Cortrium C3+ eszköz az EKG holterek egyik legkiválóbb darabja, számos innovatív megoldása messze magasabbra emeli vetélytársainál.